Lankáid nézem,
völgyed ívét,
ahogy elnyúlsz,
mint friss hó a téli tájon.
Gondolat ujjaim
medred kémlelik,
patakod megered,
mennyei nedűje bódít,
s mint lepke keringek
szirmod körül.
Méreg és gyógyszer
e méz, lépvesző,
bilincs ami nem ereszt.
Feledve is ott motoz a
még s még….
Az ajtó nyitva.
Mint rég nem látott kedves vendégnek,
sarkig tárul..
Jöjj be vándor,
gerjedelmed éhes kelyhem töltse,
hogy szomjad oltva
a szomjad legyek.
Barangolás
By Thuan
3 hozzászólás
Nagyon érdekes vers. Annyira érdekes, hogy háromszor is elolvastam.
Alapvetően tetszik, bár én, a frissen esett hóról még sosem asszociáltam az elnyúlásra. A Jöjj be…után a vándort szívem szerint kivenném. Arról meg fogalmam sincs mit jelent az a szó, hogy lépvesző?
Mindezek ellenére megfogtál valamit, valami különlegeset.
:)))))))))))))))
Szia Thuan
"szomjad oltva
a szomjad legyek."
Ez csodás!
Gratulálok és remélem lesznek még verseid 🙂
Szeretettel: Falevél