Ablakom alatt a fa lombja nekem suttogott…
Lázas gondolatim fogságában égtem,
S e kín az éjbe menni nem hagyott.
Reggelre a szél sértve elvonult,
Az én fám a fényben búsan hallgatott…
Barátom, szóltam törzsét átkarolva,
Hűségem örök!
S hogy oltsam kételyed,
Hozzád írtam, lásd, e versemet!
Hívtam a szelet, tartson velünk,
Együtt dúdoljuk közös dalunk!
3 hozzászólás
Többször is elolvastam, tetszik.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm, Rozália! Üdv. Katalin
Gratulálok szép versedhez. Üdvözlettel: Túri I.