Befejező rész

ide – oda cikáznak, mert
megmondatott,
Emlékszel még?
egy poros könyv az asztalomról
apró betűin hozzád futott.
Jaj, de hosszú ez az élet!
mészköveim hegyekbe nőnek
és mesélik a lenge szélnek
karcsúságom, túl sok volt
az idegrendszer, most végignézem
felfedezett széthullásom…

…és el kell tűnnöm hétvégékre,
hogy több legyen a hétköznapom,
valaki mondja már meg végre
egy kifizetett ünnepnapon,
mit tegyek? – ha önmagamat
felszabdalom.

Életemet az elejétől
nem tudhatom
hiába odázom a végét
több volt, mint jutalom, de
egemről lefordul rozsda vérem
egy kifeszített alkonyaton.

a Parancsolatot múltkor felismertem,
szótlanul jött közel hozzám,
pedig még meg se tettem,
és naponta érzem jelenésem
azon a messzi szigeten…
felhők feletti tündöklésen
néz le rám a Kegyelem.