Békevágy

Bár vonakodva, de bennem a vágy
újra ölelni az elleneinket,
karjaimat leeresztve fon át,
perzseli bőröm az égi tekintet.

Múlt televénye hiába akar,
már magasán alig éri a lelkem,
jó feledésnek a leple takar,
vétkeidet fel is oldja ma bennem.

Nincs haragom, lecsitult, tova már
gyűlöletem, dühöm és dacolásom,
égen az angyalaim dala száll,
béke honol csak ez édeni tájon.

Lám, a folyón ladikom kikötött,
elviszi testem a végtelen útra,
ámde a lelkem e béke fölött
őrködik, éli az álmaim újra.