Óhatatlanul is belobbant a kikelet,
óvatosan beléptem a remény ajtaján,
egy kicsit félszegen, kissé bátortalanul-
megszólított, megérintett úgy, mint hajdanán.
Csiklandozott a levegőben, a friss illat,
Hallottam a hangját a felpezsdült életnek.
Megfürdetett a simogató napsugár is,
szelíd szellő, lágy cseppek, álmokat éltettek.
Parányi madarak csak Nekem csiviteltek,
dongó Nekem dongott, méh csak nekem zümmögött.
Előttem tárta ki szívét, lelkét a liget,
éreztem a boldogságot ég és föld között.
11 hozzászólás
Szuper érzés lehetett.
Kedves Andrea! Igen, az volt! 🙂 Köszönöm az olvasást! 🙂
Kedves Zsuzsa!
Szerintem az egyik legszebb, legjobban sikerült, legkiegyensúlyozottabb, legkönnyedebb és technikájában is kifogástalan versed.
gratulál: Grey
Kedves Grey!!! Ennek nagyon örülök! "Most madarat lehetne fogatni velem"!!!! 🙂 Köszönöm!!! 🙂
Nagyon szépen megfogalmaztad az ÉRZÉST.
A csodás, tavaszi érzést.
❤Edit
Drága Edit! Köszönöm szépen!!! 🙂
Kedves Zsuzsa!
Így igaz, ahogy írtad! Pontosan így történt minden, tanú vagyok rá, mert tapasztaltam! 🙂
Szépen tartottad a 13-as szótagszámot, s a rímek is kifogástalanok.
Szeretettel: dodesz
Kedves Dodesz! Köszönöm kedves szavaid!!! 🙂 🙂
Kedves Zsuzsa!
Szép természeti verset írtál. Kedves hangulatot teremtettél a madarakkal: "Parányi madarak csak nekem csiviteltek…" (itt azonban a Nekem szót nem kell nagybetűvel írni!)
Az első mondatot pedig át kellene alakítani, csupán szócserével, akkor a rímképleteket javítanád vele, úgy gondolom:
"A kikelet belobbant óhatatlanul."
Tetszett a vers, szeretettel olvastam: Kata
Kedves Zsuzsa!
Most már nálam is belobbantottad a tavaszt, olyan szépen írtál róla. Sok-sok ilyen érzést kívánok még neked, mint amilyent leírtál!
Nosztalgikus versed megsimogatott engem is.
Melinda
Drága Melinda! Köszönöm szépen kedves szavaid: Zsuzsa