Nem kérdem, miért szeretsz engemet,
talán te tisztán látod lelkemet.
Szemedbe nézek, megfogom kezed,
s nem gyűlnek fölénk sötét fellegek.
Nem kell nekem más, szeretlek, ne félj,
a leghőbb vágyam, hogy boldog legyél.
Az én szívem csak melletted szabad,
ahogy a gerle párjával marad.
Belső a mosoly, összetartozunk,
rút magány, téged végleg itt hagyunk.
Egymásra talál fiú és a lány,
míg tart az élet, kéz a kézben jár.
Fehér falú ház a mi otthonunk,
ajkunkról dal száll, mikor dolgozunk.
Kertünkben nyílik sok színes virág,
hol férfi nőt és nő férfit imád.
Telnek az évek, s mint egy fecskepár,
fényben cikázunk létünk alkonyán,
álmaink szárnyán föld és ég között,
bennünk az alkony napba öltözött.