Beoson az ősz

Hálóját szépen megfonta a pók,
Rásüt a hajnali napfény:
Csillognak benne a harmatcipók,
Mögötte méregzöld repkény.

Hűvös a reggel, írmagja sincsen
Ma már a tűzforró nyárnak:
Dűlőút porán, hol fű sem zizzen
Fácáncsibék poroszkálnak.

Hirtelen szerterebben a csapat,
Kapkodják gyorsan a lábuk:
Kukoricásból elővágtatva,
Rókafi morran utánuk.

Elkésett gólya köröz egymaga,
Mások már délebbre szálltak:
Elkél az edzés, ne maradjanak
Gyengécskék azok a szárnyak.

Hosszú útjához kell most az erő,
A gyengeség biztos halál:
Kísérje útján hűsítő szellő,
Jövőre tán visszatalál.

Meglepő módon borz tér most haza,
S tűnik a domb-kotorékba:
Szuszogva cipelt feszülő hasa,
Portyájának hozadéka.

Messzi-harangszó kúszik a csendbe,
Valaki valahol meghalt:
Ezüst-ökörnyál száll velem szembe,
S kíséri el a harangdalt.

Fémszínű szállal próbálja kötni
Még néhány napra a nyarat:
Ám az ősz oson, utál döcögni,
Nem akad torkán e falat.

Aranyecsetjét is elővette,
Lassanként kezdi használni:
Bronzos lesz, ami zöld volt előtte,
Itt az ősz, nem is kell várni!