Szapora a szívem kedden,
találkozom veled lelkem,
megcsókolom hamvas bőröd,
emlékembe ezt megőrzöm.
Elmegyek én katonának,
bátorsága hű hazámnak,
megvédem a nemzetemet,
könny áztatja a szemedet.
Ne sírj rózsám, sziromvirág,
amíg állnak itt a nyírfák
visszajövök, megígérem,
ablakodban gyertya égjen.
Megtaláljam a szívedet,
rangjelzésként azt viseljem,
el ne váljunk soha többé,
amíg nem leszünk a földé.
6 hozzászólás
Hú Edit ez tök jó! Olyan mint egy katonanóta! Vagy az is? Annak szántad? Lehetne rá menetelni teljes menetfelszerelésben, fegyver, hátizsák, gázálarc, kulacs, gyalogsági ásó. Döng a keményre fagyott föld a hírhedt 02-en! Cserébe itt egy másik: "A laktanya udvarán / a század már együtt áll / hullik a piros rózsa. /De sok csinos barna lány / a kapuba' vár reánk / búcsúzik utoljára / Én nem tudom hogy látlak-e még virágom / épp ezért a legjobbakat kívánom / sisakomon cserfaág, szívemen egy szál virág / ez lesz az útitársam! Szeretettel olvastam: én
Kedves Bödön! Igen, valamilyen katonanótának szántam, pattogós, pergős ritmusra. 🙂
Nagy örömet okoztál a hozzászólásoddal és köszönöm a ragyogó dalt amit írtál.
Szép napot!
Edit
Tetszett nagyon!
Valóban, mint egy katonanóta!
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm, Ica, kedvességed.
Szeretettel: Edit
Igazán
Igazán lelkesítő, lelkesedő vers. Gratulálok, bbár ma már a kortes nóta "süket fülekre "talál leginkább…gratulálok versedhez szeretettel. :b:)
Köszönöm szépen.
Edit