A levegő vibráló alkonyán
hozzád bújt lelkes aurám
Talán ketten voltunk ott csupán
Galambnak szórtunk kaját.
A tél épp elbandukolt, dolga volt
A körúton szottyadtan füst szitált
én átöleltem darázs derekát
Valahol a távolban könnyezett
a harmat és egy lány, földemen
kihajtott a "hiányzom" virág.
Permetet beszéltünk összebújva
én és az a lány.. szitáltunk
végtelen csodát, és gömbölyödve
szültünk néhány viccet, néhány
Halk imát, szerelmesen az oltár
falára írtuk: viszlát.. és újra éltünk
véka lisztet ettünk, és zsemlét
Mosolyogtuk a halált, és ernyőt
nyitottunk.. az eső elállt, és akkor
tudtam már, ilyen aki boldog
Ilyen aki lát, és ilyen valaki a
szélben is talál csodát egy télvégi
Pesti délután, vagy éjszakán…
Csak fogd kezem Te már..!