Mint pára hever
szomjas bokrokon,
s repeszti a bús eget
vad-víggá a fény,
nyári hajnalon.
Az éj ekkor búsan lépeget,
akár a halál az élők mellett.
Mint virág robban,
a márciusban,
és földszagún bólogat.
Már nem fél,
tapsol az alkonyat,
ha ügyes kezek varrnak
az égre ezüstös gombokat.
Mint méhek zsongásában
bimbózó boglárka,
bolond-sárga masnit
csomóz a tájra.
E sok csodában,
Isteni béke búg…
2 hozzászólás
Nagyon szép.
Csodálatosak a képek, és valami nyugalmat áraszt.
Tetszett.
Üdv: harcsa
Kedves Tímea!
Jó az a boldogság, amit a nyughatatlanul nyugodt természet tud adni.
Szeretettel gratulálok: oroszlán