Boldogtalan boldogság

Életlen a késem, nem fog már,

elkopott az évek alatt.

Rút, s hasztalan szerszámom, nem vág,

kínoz csak, s magamra hagy.

Lelkem mely, most porban fekszik,

az eget kémleli, baljós fellegek gyülekeznek

S nem tudok ellene tenni.

Harag, és gyűlölet…Mit érek?

Eltékozolt időm… papírlapra írva

Hamis kényszerképzetektől félek…

S Csak leborulok a sírra, sírva…

Írok, míg a tinta ki nem fogy

S közben hallgatom vádló, rejtett szavaid,

Mért rám az utolsó végső sort!