Boldogtalanság

Felduzzadt igények, képtelen óhajok,
vasbetonba csukott, képzelt univerzum;
mindig másnak szóló megfelelni vágyás,
negatívan látó, torz, beszűkült spektrum.

Magad sosem adnád, csak mi ideális,
fogalmad sincs, ki vagy, s hogy mire vagy képes.
Legtöbb szavad önző, hamis szemrehányás,
érzés nélkül lettél szeretetre éhes.

Élveznéd, mi nem jár, s már nem elégít ki,
állandóan rettegsz, a végén lemaradsz.
Elfedi a hiányt, mi rikító s lármás,
megöregszel egyszer, s unottan beragadsz.

Hová tűnt a személy, merre a tartalom?
Érzelmeid vajon miért nem vállalod?
Kínáriák helyett mért nincs vidám csárdás?
Megmérgezett elméd még meddig áltatod?

Tökéletes nem kell, csak néhány hű mondat.
A lemondás sem fáj, ha nem hozzád való.
Jöhet a csalódás, úgyis lesz még áldás,
az örömtől is véd a fojtó takaró!

Jó pár kudarc győzhet, felelős vagy értük,
a boldogtalanság mégsem nyer háborút.
Elhalványul egyszer milliónyi bántás,
ha maszkod lerántod, s elhagyod az odúd.