Talán ezer évről ismerem az arcod,
a gondok vájta árkokat,
szembogaradban cikázó lángokat,
s nekem nyugodt hangod,
mint hegyek közt szikrázó vízesést.
Csak ez a csend…
úgy tornyosul,
mint templom tornya fölött
felhők közt hasadó fájdalom,
ha Isten látja
talpunk alatt recseg az irgalom.
Úgy tapad össze bordám mögött csended
és cseppkővé leszek,
rideg, hamvas rétegbe burkolom
fortyogó szívemet.
Bordám mögött
By Lantos Tímea
3 hozzászólás
Kedves Tímea! Tetszik a versed, ahogy az ellentétek váltogatják egymást. A cikázó, a nyugalom, a vízesés zaja, a csend, a fenn és a lenn. Egy szó okoz gondot nekem, a hamvas.
A cseppkő meg a rideg összeillenek, hidegséget sugallnak, de a hamvas inkább puha, meleg.
Persze lehet, hogy rosszul érzékelem.
Üdv: Kati
“ talpunk alatt recseg az irgalom.”
Letaglózott ez a mondat.
Ezzel “ vettél” meg.
Köszönöm szépen.