Éjben csillogó szemed fénye érint,
villámok villannak és mégsem félek,
mellettem állsz, szívemből tűzként vért szít,
pezsdülve dalol lelkem, mert éltet lényed,
s mert arcod csodaszép napként ragyog,
minden pillanatért halk imát dúdolok,
szárnyakat kap magányom, hisz itt vagyok;
csak te szólsz, csak te élsz, nincsenek démonok;
s mert az elmúlt perc alkonyba tart,
követ téged, lélegzet után kapva,
most szívem végtelen magányba hajt,
mert vörös halált halt az öröm napja.
Vérzik bíbor virágok közt szálló lelkem,
mert távol ő, kit mindenhol kerestem.
5 hozzászólás
Hangulatos.Tetszenek a plasztikus képek.. Grt.Z
Nagyon szép, lírai vers, Te és a távollét szülötte.
Csodaszépek a soraid, tetszik a nyíltság, s hogy elcsépelt szavak nélkül vallasz szerelmet. Elindítod az olvasó fantáziáját a képeiddel, az alliterációk pedig feldobják a vers ritmusát. Örülök, hogy olvastalak!
H.
Kedves amosis!
Nekem ez tetszik." csak te szólsz, csak te élsz, nincsenek démonok;
s mert az elmúlt perc alkonyba tart,követ téged, lélegzet után kapva,
most szívem végtelen magányba hajt,mert vörös halált halt az öröm napja.
Hangulatos vers. Van benne valami szépség, mintha fájdalom is lenne, de nekem tetszik. Megfogott.
Ági
Szonettedet a Véletlenül dobta ide nekem. Szeretem ezt a műfajt. Örömmel olvastam. Azt hiszem, még lehetne kicsit csiszolni, de így is tetszett,
szeretettel olvastam: Kata