Továbbléptem, s most már nem fogod kezem.
Talpra álltam, és indultam tovább,
Sétálva érzem, a bodza illatát.
Ismét élek, boldog vagyok.
Nem jár fejemben, hogy meghalhatok.
Nincs bennem félelem, sem rettegés,
Hátam mögött szól halk nevetés.
Árnyékom nem üldöz, megnyugodom,
Nincsenek nyomomban rémalakok.
Nevetek magamon, s máson,
Kacagok csak azért, nehogy sírni lásson.
Ablakom alatt virágzik a bodza,
Fájó emlék ébred, s elalszik nyomban.
Nem fáj már az emlék, olyan mint egy álom,
Ismét itt egy emlék, hol magunkat látom.
Mosolygunk mindketten, forognak a képek,
Elhagyom az ösvényt, majd ismét visszalépek.
Megfogom két kezed, arcodat csókolom,
Szétrebben két kezünk, s búcsút mormolok.
7 hozzászólás
Kedves Angel!
A búcsú, mindig nehéz és fáj, de el kell engedni azt, aki menni akar,
hiszen emléke úgy is beivódik szívedbe, gondolatodba…
Szeretettel: Lyza
Drága Lyza!
Köszönöm hogy itt voltál és olvastál.
Igen, a búcsú nagyon nehéz. Főleg ha örökre búcsúzik az ember.
Szeretettel ölellek!
Kedves Angelheart!
Valóban, a búcsú mondíg nehéz, ez a Te Búcsúd mág szép is.
Gratulálok: Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart!
Köszönöm hogy olvastál, és hogy ilyen véleménnyel vagy róla.
Szeretettel üdvözöllek! Angelheart
Kedves Zagyvapart!
Köszönöm hogy olvastál, és hogy ilyen véleménnyel vagy róla.
Szeretettel üdvölözzek! Angelheart
Szia Angelheart! 🙂
Bizonyára jó okod volt a hosszú hallgatásra. Versed nagyon eltalált, mert pontosan tudom, mi a "múltban élés".
Négy év telt el azóta, hogy így éreztél. Remélem, azóta sikerült valóságosan is elbúcsúznod, mert látom én akkori vergődésed. Ez a "búcsú" még nem az volt. Éppen ettől emberi a vers, éppen ezért könnyeztem meg.
Pocsék dolog úgy élni tovább, hogy illatok lengnek körül, tűnt mosolyok igéznek, no meg az életösztön húz…
Igazából itt buktál le:
"Kacagok csak azért, nehogy sírni lásson".
Talán azóta tudsz felhőtlenül is nevetni. 🙂 Ezt kívánom, és további sok szép alkotást! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin! 🙂
Mondjuk úgy, hogy hullámok jöttek-mentek, de sikerült a felszínen maradnom. Remélhetőleg visszatérek most már száz százalékig.
Nehéz egy szeretett személy elvesztését feldolgozni, főleg ha minden rá emlékezteti az embert. Úgy gondoltam évekkel ezelőtt, első lépésnek jó, ha kiírom magamból. Talán tényleg ez volt a kezdet. Most már véglegesen búcsút vettem, nyugodhat békében, én pedig folytathatom az életem. Már nem fakadok sírva bodzavirágzáskor, és önfeledten tudok nevetni, többek között saját magamon is. 🙂
Köszönöm a kedves soraid. Lám, te lebuktattál. 🙂
Szeretettel ölellek!