Hogy is ítélkezhetnék feletted?
Én ne tudnám, hogy mit mit jelent
pokolban járni betegen?
Megannyi sorscsapásból felállni,
jövőért küzdve küzdeni?
Óh nem ismersz, nem ismerhetsz engem!
Véletlenül jöttünk össze.
Szavaid szívemben érzem.
S ha nem látom többé már soraid,
lelkemben velem maradsz, itt.
12 hozzászólás
A virtuális kapcsolatok sokszor lezáratlanul végződnek, úgy, hogy nem is igazán ismeri meg a másikat az ember. Még annyi mindent írhatnék ide. Az utolsó két sor pedig sok mindenről árulkodik, főképp azt írnám ide, hogy ÉRZÉST ami virtuális kapcsolatban is jelen van.
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Nehéz beletörődni, hogy akivel tegnap még "beszélgettél", semmi nem utalt arra, hogy baj lenne, egyszerre csak nem akar többé tudni az emberről. Egyszerűen fáj!
Szeretettel:Magdi
Kedves magam!
Szép,csodaszép ez az ´értékelés´-ed
barátnöd-höz-iránt!
Szeretettel:sailor
Kedves Magdi!
Ezzel a verssel bebizonyítottad, hogy ismeretlenül is lehet valaki fontos a számunkra.
Nagyon szépen írtad, meghatódtam.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali, Kedves Sailor!
Én Nektek is megköszöntem dicsérő szavaitokat, hogy miért nem jelent meg, nem tudom. Így most még egyszer köszönöm.
Szeretettel üdvözöllek Benneteket:Magdi
Kedves Magdi!
Virtuálisan nagyon nehéz meg(ki) ismerni az embereket.
Itt a Napvilágon más a helyzet. Itt a verseinkkel kitárulkozunk, jobban megismerhetjük egymást. Igaz sebezhetőek vagyunk őszinteségünk árán és így máshol is. Sose bánd, nem volt igaz barát. Ha a szereteted nem kapod vissza, rakd az emlékeid közé, ahogy írtad is.
Ölellek szeretettel: Ica
Köszönöm Icám, szavaid jól estek. Szeretettel puszillak:Magdi
Kedves Magam!
Abszolút átérzem a soraid.. Sok netes ismerősöm van (-volt), és idővel én is rájöttem, hogy sajnos arc nélkül az emberek sokkal felelőtlenebbek, könnyen bántanak meg másokat, ugyanígy könnyen barátságokat is kötnek.. Ami nem biztos, hogy mindkét félnél ugyanazt jelenti.. De ez egy ilyen világ már talán, sose tudod kiszűrni, ki az igazi és ki nem az.. Újból és újból beleesünk abba a hibába, hogy bízunk, mert szeretnénk minimum annyit visszakapni, mint amennyit adni próbálunk.., mert hiszünk a másikban.. Nem is hiba ez, hanem a bizalom..
És addig jó, míg él Benned!
Gratulálok az írásodhoz, nagyon aktuális a téma!
Minden jót: C.
Nagyon megértettél Kedves Cyankalla! Tényleg kedves barátnő volt, jókat "beszélgettünk" mindenről. Családról, betegségekről, a világról. És derült égből villámcsapásként ért, hogy letiltott. Még mindig fáj!
Köszönöm Neked, hogy olvastál.
Szeretettel üdvözöllek:Magdi
Kedves Magdi!
Maradj meg mindig ennyire nemes lelkűnek. Tetszik nagyon is a versed üzenete.
Szeretettel gratulálok: Noémi
Kedves Magdi!
Elgondolkodtam azon, hogy lehetett virtuális barát az, aki ily módon hátat fordított Neked, kijátszotta a bizalmadat? Szerintem, az ilyen ember a valós életben is ugyanilyen nyomorultul számító és önző, aki csak addig tart fenn egy "látszat barátságot", még érdeke azt diktálja.
Hasonlítunk egymásra kedves Magdi, én naivan azt hittem, létezik igazi barátság férfi és nő között is. Pusztán barátság jóban, rosszban. Elmondom, meddig működik az ilyen "barátság", addig amíg a szerelem közbe nem szól. Szerelem, amelyről a férfi barát beszámol a nő barátnak – a barátnő őszintén örül annak, hogy végre boldog lehet a barátja, tiszta szívből szurkol a szerelmespárnak, hiszen őt soha nem érdekelte férfiként a "barát", barátként kezelte mindig. No, de a szerelmes partnernő ezt nem így látja, innentől megindul lavina, és véget ér egy öt éves "virtuális barátság".
Ahogyan Te is csak jókat kívántál a barátnődnek én is hasonló jókat kívánok a szerelmespárnak. Ezúton kívánok nekik sok boldogságot! Kívánom, hogy éljék le egymással az életüket! Őszintén kívánom, nemcsak ide biggyesztem.
Noémi