Ki vagy, mikor éjszaka álmaim égnek,
s aludni nehéz, hiszen érzem a kínt?
Ki vagy mikor érted a létem egy ének?
De szólni teher leomolt odakint.
Méltón szaporodnak a könnyek a szemben,
érinteni vágyom a bőrödet épp,
s ma vége van innen az út haza rendel,
vad otthoni táj, hiszen árva a nép.
Maradni szeretne a lelkem e földön,
az óda remegni akar valamit;
a tétlen időbe sikolt, ne gyötörjön
a messze, a távoli lét valakit.
Édes, remegő torok ég a szavamba,
agyamba a csendje magánya vacog,
talán valahol kibeszélsz, buta, bamba,
de emberi szív vagyok, áldozatod.
2 hozzászólás
Nagyon szépen megkomponált, igényes vers!
Kedves Tamás!
Ez nagyon szép és megható. Gratulálok!Tiszta szép emberi érzések. Nem túlzás. Engem lenyűgözött.
Ági