Arcod keresem hófehér fák között,
de csak fájdalmat talál most a lelkem,
elhalványulok az emberek mögött,
úgy érzem, megfagy minden körülöttem.
Csak kiáltok, de úgy sem hallja senki,
közönnyel mereng rám a mindenség,
ismeretlen arcot mutattam neki,
keresztre feszít e bűnös szenvedés.
Ítélkezés joga van a kezedben,
a lelkedre van bízva vádlott lelkem,
reménykedve hiszek a szeretetben,
s hogy könnyes szemmel bocsánatot nyertem.
5 hozzászólás
Nehéz hossza véleményt írni, hiszen én nem vagyok az az elemzős, kritikus tipus. De tudom, hogy te ennyivel is megelégszel: Szép! 🙂
Ha ilyen mély benned a megbocsátás iránti vágy, akkor biztosan bocsánatot is nyersz. Szép a versed, Andika:)
A bűnbeesés sokszor édes mint a méz,
csak lelkünk teszi keserré, és a másik lelke
teheti újra édessé, a megbocsátás.
Szép lett a versed!
Üdv
Szirom
Szép vers! Gratulálok Andika!:)
Szabatosan, szépen fogalmazol, szabályos versformákban írsz összecsengő rímekkel. Gratulálok hozzá!
Kata