Bűnös vagyok,
egy marék sár,
kit soha senki
sehol sem vár.
Bűnös vagyok,
egy kupac szemét,
ki elvesztette
élete értelmét.
Bűnös vagyok,
egy halom kacat,
ki mostanában
sohasem kacag.
Bűnös vagyok.
Bűnök martaléka,
ki elhagyta az igazi fényt
s lett bűnöknek örök rabja.
Bűnös vagyok.
Bűnös az életem.
Bűnös vagyok,
hisz már eleve így születtem.
Elvesztettem a fényt,
az igazi reményt,
hogy egyszer megtalálom
a boldogító örök lényt.
Bűnös vagyok,
de még élek,
s nem félek,
mert halálomig remélek.
Remélek egy új életet.
Remélek egy boldog végzetet,
s hogy egyszer talán majd hátrahagyom
bűnös életemet.
(2001. 07. 24.)
3 hozzászólás
Mily bűn lehet, ami ilyen gondolatokra fakasztott? Tetszenek a sorok, a végére a remények utat mutatnak. S remélem a fényt ujra meglátod:) Gratulálok!
Én régebben nagyon vallásos voltam. Rendszeresen jártam templomba, volt hogy hetente több alkalommal is, ministráltam. 2001 – ben édesapám meghalt és attól fogva nem jártam, meg az Istenre is berágtam, de később megengesztődtem, és bár még mindig nem járok, Istenben azért hiszek…
annyira jók a verseid!! nem tudok betelni velük!
csak gratulálni tudok