Büszkeség

Szeméből olvastam szavait,
azt üzenték: Kérj bocsánatot!
S szemeim lángolva felelték:
"Hogy bocsánat? Na azt várhatod!"

"Akkor viszlát!", mondta ő,
hiába kértem, hogy maradjon.
"Megbántottál", vágta fejemhez,
Majd befordult az utcasarkon.

Újra jött, s megint összevesztünk.
"Mi az? Most sem kérsz bocsánatot?"
Dacosan leszegtem a fejem.
"Azt nem lehet Inkább meghalok."

Mérges lett nagyon. Üvöltözött.
"Miért vagy ily' konok? Ily' kemény?"
Dühös könnyeim közt néztem rá:
"Talán mert a büszkeség is erény!"

Nem szólt. Sóhajtott. Elment.
Válaszom kissé megnyugtatott.
"Úgy kell neki. Nem kellek, menjen."
De belül tudtam: a hibás én vagyok.