Szakad az eső fenn a hegyekben,
Áldás gyűlik titkos termekben,
Áradnak felém gondolat hadak,
Sereglenek bennem a szavak.
Cseppenként szivárog a víz lentre,
Kerül minden évvel mélyebbre,
Véleményem elzárom magamba,
Ha nem szólok, nem leszek bajba…
Telik lassan a sziklatározó,
Lefolyást keres földalatti tó,
Enyhülést vár szegény, beteg lelkem,
Mondandóm formába kell öntsem.
Hegynek mélyén csörgedez egy patak,
Sziklát váj, keresi az utat,
Ágyamban álmatlan forgolódom,
Lelkem már érzi, hogy elmondom.
Árnyas fák között a felszínre ér
Végül a szomjoltó vizű ér,
Ember várj! Utadon elkísérlek…
Látod? Már születnek a versek…