Ady Endre: A magyar ugaron (Parafrázis)
Elgazult földet tűz a nap:
Ős, magyar tájon szemét, dudva.
Évezred álma elsuhan,
Éledne, ha tudna.
A szent humusz itt nem terem:
Féreg rágja az almafát.
Égbe törő kórók, gazok
Hirdetik a halált.
Ragadós maszlag vesz körül,
Míg az alvó föld szívét lesem;
Elmúlt tavasz illatában
Szerelmét keresem.
Csend van. A halál mély csendje
Takar, minden álmot befed,
De egy bűvös szellő suhan
A holt mező felett.
2 hozzászólás
Szia István! 🙂
Ady után lopóztam, hát… részemről egyáltalán "no para". 🙂
Tetszik, amint a vers által asszociáltál a mai magyar "ugarra". Gondolkodtató és igaz is.
Asszem, te is egy fecske vagy, és tán nem egyedül, hát a majd a nyááár… 🙂
Nagyon tetszik az eszmefuttatásod, megállja helyét.
Jólesett olvasni. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin,
köszönöm szépen, hogy itt jártál (és nem Párizsban, mert ott nemigen találsz meg… 🙂 és olvastál. Jólesik, amit írtál. Talán csak egy fecske vagyok, de a nyár mindenképpen eljön. Hallom lopakodó lépteit.
Szeretettel: István