E Varázslatos, egykor borzongató zenéből hitem végleg elköltözött,
S most bármerre jár, nélküled úgysem jön vissza már, ez a vég,
Nem eszmélhet többé hangodra a szabadság sem, hisz bekötözött
kezeimben búcsúlevél s ha látnád hogy szalad, tódul a vér,
Itt hol a pusztító szerelem zúz, s halálra mart sebeimben
Mintha könnybe lábadna, folyik cseppenként szana-szét
Mert kit sosem felejtek, hozzá hívnak a hangok fejemben
S majd árnyékként oson benne egy életen át hogy szerettem,
Egy zene szól majd füleben, egy folyton játszó varázs zenekar
Mint süllyedő hajón hol mindenki lélek-vesztve menekül, rohan,
Csak a zenészek maradnak s a zenét, mást semmit sem hallanak,
Túlélni nélküle úgysincs remény, csak a szívhangok gyógyítanak.
6 hozzászólás
Ez szép.:) A végéről a Titanic jutott eszembe.
Koszonom szepen az olvasast-ertekelest es Kellemes Unnepeket ezuton is!:)
Lenyűgöztél…(s ezt ne vedd "viszont-dícséretnek")
"…Mert kit sosem felejtek, hozzá hívnak a hangok fejemben…"
"…Egy zene szól majd füleben, egy folyton játszó varázs zenekar…"
"…s a zenét, mást semmit sem hallanak,
Túlélni nélküle úgysincs remény, csak a szívhangok gyógyítanak."
Köszönöm…
megejtően szép vers, igazi tartalmi és érzelmi mélységekkel!
gratulálok
üdv.: András
Koszonom az ertekelest!:)