csak addig írok

azt mondják hogy sokat írok,
korcs az egész világ,
hogy tudnám színlelni
az antitoleranciát,
néha téves kifejezésmódom,
kevés hogy agyakon áthatoljon,
a sok betű egyre csak tódul,
csörtetve a toll hegyén kicsordul,
ne irigyeld tőlem ezt az áldást,
hozományként a migrénes fejfájást,
amikor szétfeszít a ki nem mondott,
maró savban rég feloldott
kusza téves teóriák halmaza,
mivel védi magát,
a halódó pitvar ritmuszavara,
a napokban kaptam egy löketet,
ringattam magam utána mint ölebet,
írok, még ha megannyi zagyva
sorba is vannak a hangok rakva,
bírom, míg ajkamból meleg levegő
rajzol vésett jégvirágot,
vagy mekegő dallam sodorja
bajba az egész világot,
látom, ahogy
izgága lelkek szaladnak szét ostobán,
véresen csúszkálnak a hazugság vén lován,
kés hegyén araszoló gondolatok sora,
kenyérbél szelíd, szalonna mostoha
zsírjába fagyott könnyek sülnek,
ettől lesz sós fakó íze,
nem a páctól mibe elmerülnek,
rettenetet szül a távol,
bolyonganak a gyávák
félnek a maguk igazától,
írok, míg függőlegesen áll bennem az élet,
míg mások gyűlölködve végigmérnek,
ha vízszintbe fordul a dal iránya
megette a fene az egészet,
utána már, minden hiába