Ha vágy, remény halvány s megint mogorva,
s ami boldogítana, már nincs dolog,
és a fény pislákol, részeg, imbolyog,
kedvem pedig olyan, akár borotva,
a föld kiég, kiszárad buzgó patak,
s tűnnek el a tönkrement illúziók,
s ürül ki a lélek és vagy húsz fiók,
és a gondok száz barázdát szántanak,
s hunyorgok, mint akit villódzó fény bánt,
s mint akit megbélyegeztek homlokán,
s irigyen nézek ifjút, aggot, vénlányt,
ki akkor lát, ne örüljön oly korán,
mert erőt ad ő – színarany meg gyémánt –
s leszek felhők fölött büszke kormorán.
10 hozzászólás
Komor, mélyenszántó gondolatok, kedves Klári.
Szép lett a szonett, szomorú, de szép!
Szeretettel
Ida
Kedves Ida, igazából nem szántam szomorúnak, inkább elszántnak:) Köszönöm!
Szeretettel: Klári
Klári, nekem is nagyon tetszik ez a szép vers! Üdvözlettel: én
Köszönöm szépen Bödön, nagyon kedves vagy:)
Üdv: Klári
Kedves Klára!
Csodaszép gondolatmenet!
Ezt csak érezni lehet…
Szeretettel gratulálok:sailor
Kedves sailor, örülök, hogy tetszik a versem:)
Szeretettel: Klári
Szép versed komoly mondanivalójához gratulálok: oroszlán
Köszönöm szépen kedves oroszlán
Szeretettel: Klári
Kedves Klára!
Elgondolkodtató, szép szonettet írtál. Többször is átolvastam, mert csak így teljesedett ki az élmény.
Gratulálok.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali!
Köszönöm szépen érdeklődő figyelmedet.
Szeretettel: Klári