Nem tudok aludni,
Mert akkor álmodom,
És mikor álmodom,
Az nekem fáj nagyon,
Olyankor…
Magam előtt látom, az arcodat,
S hallom elcsuklani,
Szomorú hangodat.
Nehéz elviselni,
Mikor sírni látlak,
Mindkettőnket,
Megtört már a bánat,
De én nem adom fel,
Kitartok, míg lehet.
Nem fog sírni, látni,
Az ember rengeteg!
Bármi lesz is sorsunk,
Kitartok melletted,
S azt üzenem, én…
A hitetleneknek,
Higgyenek, amit akarnak,
Akkor is szeretlek!
Éberen álmodom,
S a lelkem sír nagyon,
Mikor ha „felébredek”,
Égnek majd a szemek,
De akkor sem fog, sírni, látni,
Az ember rengeteg!
2 hozzászólás
Kedves Apamaci!
Nagyon szép vers,teljesen át tudom érezi az érzést 🙂
Üdv: Anta
Kedves Anta!
Örülök, hogy versem tetszett, és, hogy érzéseket tudtam közvetíteni, ezzel a négy versszakkal mások felé. Köszönöm, hogy időt szántál a versem olvasására, és, hogy véleményeddel megtiszteltél.
Maradok tisztelettel: Apamaci