Mikor minden csillag kihűlt
Te még mindig bennem ontod
gyémánt boltívek sugarát
csarnokok visszhangzó remegésével
Ha minden horizont meggörbül
és inerciarendszerek omlanak össze
egymásba hogy kitépjék a teret
a létezés húrjain keresztül
Te akkor is bennem maradsz
mutatni az irányt
Ha a világ összes lemért távolsága
a lábam elé roskadna mint elérendő cél
és elindulnék rajta hogy mögém utasítsam
mindet ott várnál a végén
még ha nem is lenne vége
…
Csak egy kicsit fordult körbe a Föld
a kelleténél gyorsabban és
összekoccantak a csillagok a sötétkék
harangon itt felettünk de amúgy csak
nem figyeltek a féktávolságra miközben
elandalítottad végtelenül természetesen
tündöklő örök csodálatosságoddal
De nem történt nagy baj mert hát
a csillagokat is Te teremtetted valamikor
és érted úsznak át a langyos sötéten minden
éjjel amikor a Nap már elfáradt és visszaadja
kölcsönvett sugarait amit még Te adtál neki
ajándékba de mégsem tudta úgy használni
mint Te
Mezítláb jársz a világban és minden szelíd lesz
és békét hullámzik minden égtáj
Én meg kiterítve érzem magam mintha térkép lennék
és bármerre nézek csak mosolyod üdvözöl
mintha körbeérnék magamon
és Te körbeérnél rajtam
Megszűnt minden mértékegység mert egyedül
csak Te létezel és semmilyen léptékkel nem mérhető
egyik megnyilvánulásod sem…
2 hozzászólás
Kedves cimborám! Először is: jó látni, hogy hosszú kihagyás után – csakúgy mint én – újra "idelökődtél" a Napvilágra. Másodízben: Nagyon tetszik a versed, látom, érett szerelem lakozik Benned. Ezek már nem gyermeki rajongás vagy ifjonti vágyalom szavai, hanem érett érzések. Leginkább az utolsó előtti versszak fogott meg, a térkép-hasonlattal. Tényleg van ilyen érzés, amit találó képpel illetsz, hál' Istennek magam is ismerem. Köszi az élményt, még ilyet, sokat!
Üdv: Bálint
Köszönöm, hogy benéztél hozzám.
Örülök, hogy te is ismered ezt az érzést. Nagyon fontos egy ember életében.
Üdv,
Gábor