Te már elmentél, csak emléked ölelem
Egy volt szerelem pusztuló várát
Voltál tántorgó, részeg ideálom
Most a szívem ad csendes téli álmot
Minden nappali vágyam az est temeti el.
Mégis azt kivánom vihar zokogjon bennem
Orkán tépdesse a fákat, ha a szerelmünk megpihen
Vagy menni készül síratva az elmúlt éveket
Az idő mulásától megfakult ezernyi képet
Az édes napokból maradt sok fanyar emléket
Én látom hogyan sötétül körülöttem ez élet
Szerelmünk kioltja lámpásait az égen
Bennünk már elégett egy komor, fáradt világ
Mint lehúlló csillag az augusztusi éjben
A nyár minden napját az ősz emészti el
Szerelmünket a húlló, halott levelek
Mind rövidebb lesz az együttlétünk bája
Mint lassan fogyatkozó nyári éjjelek
1 hozzászólás
Kedves Munkácsy!
Szomorúan szép verset alkottál.
Tetszett nagyon.
üdv.:
hamupipő