Csak nézlek,
Érintésed pusztán álomkép,
Reményvesztett kívánság.
Féllek imádni,
Karomba venni örök világ,
Imát zengő fűzfaág.
Elborult elmém,
Folyton téged akar,
Világtalanságban, karjával takar.
Poros szemek,
Könnyesre sírt veríték,
Arcomon sétál az illanó segítség.
Csak várlak,
Érintetlen maradsz az öröknek,
De világ leszel végig szívemnek.
6 hozzászólás
A szépséges , reménytelen szerelem. Nagyon tetszik. Üdv: Colhicum
Gyönyörűségesen csodaszép vers! Az utolsó verszak a legszebb!!!!
Kedves Colhicum!!
Köszönöm, hogy ismét olvastál, és véleményedet adtad:D…
Örülök hogy tetszik….
Üdv : Atreyou
Kedves Beya!!
Ennél többet mit is kérhetnék, nagyon jól esnek a szavaid, köszönöm….
Atreyou
Szia!
Gyönyörű szerelmes verset alkottál. Nekem több sorod is a szívemig ért.
"Imát zengő fűzfaág"
"Arcomon sétál az illanó segítség"
Na, meg az utolsó versszak. Gratulálok.
Maristi
Nyugalmasan szenvedélyes… a képek… minden… minden..az egész annyira jó 🙂 nagyon szép és ennél többet nem is lehet mondani. grat!
Kedves Náni
Köszönöm szépen a szavaidat, nagyon jól estek….
örülök, hogy olvastál, és véleményeztél…
szijja Atreyou