Csak te vagy!

Csak néha hívsz,
s csak néha látlak,
kereslek, de nem
talállak, olyan vidám
volt a tél, sajnos
immár elmetél.
A fájó tavasz-rügy
nyomán, most
nem sarjad a
szív-virág, csak
eső hull a bánaton,
gyenge hérics
illaton. Mező nedves
víz ölén, pára létem
oly kevés…, és
hiába kérem én
ingatag a halk
remény. De tudom
jő a pillanat,
mikor újra halk
szavad, közel
mint a csók a
számon, mint a
lázas napsugáron…,
nekem suttog:
Csak te vagy!