Csak tenéked dúdolom

Lassan elhalványul most a kéklő ég,
a tél lyukas zsebe foltokban szakad,
az égre rajzolja a csillagokat,
mert maradhattál volna mellettem még,

azért, hogy együtt nézzük éjfél után,
hogy nő az estre puhán a sötét folt,
de a délután lángoló parázs volt,
szemem írisze benned égett csupán,

csak tenéked dúdoltam az édes dalt,
mi lelkemből lelked felé száll, hogy halld,
mennyire hiányzott már az érintés,

tudom nem kell soha már a fájó könny,
hisz az éjszaka veled együtt köszönt,
s majd messzire száll, mi mardosón fájt rég.