Csalva hűen várok…

… s csak nézek Rád szüntelen.
Szemed válaszát követelem.
De nem válaszolsz, nem nézel rám.
Nem is sejted, én tudom már.
Tudom mit művelsz a hátam mögött.
Pedig eddig szemedben éreztem az erőt.
Szerelmünk erejét, mi oly' heves volt.
De az én lelkem úgy érzem mostanra holt.
Úgy teszel, mintha minden rendben lenne.
Nem tudod, hogy rátaláltam az üzenetedre…
Az üzenetre, mit másnak írtál.
Mosolyogsz, pedig jobb' tennéd sírnál!
És nem értem az egészet, hisz még mindig látom
a szemedben a szerelmet, mi irántam lángol.
De könyörgöm mondd, akkor mért teszed ezt?
Vagy lehet csak én látom a rémképeket?
Tudom, hogy szeretsz, látom és érzem.
Az mit teszel úgy érzem értelmetlen.
Csak csendben ülök és várom a reakciót.
Vajon mikor hagyod abba ezt az akciót?
Először csak ültem, s vártam a csodát.
Ráébredsz mit teszel és belátod hibád.
Éreztem megbocsátanék csak ne hagyj el!
Elfelejtek mindent, karom szeretőn ölel.
De most fellángolt bennem az undor és a düh!
Hogy vagy képes neki írni, ha szerelmed melletted ül?
Annyi mindent tettél értem, harcoltál, küzdöttél.
S most egy ilyen cafkával csak úgy elmennél?
Azt mondod ki bánt engem megölöd, széttéped.
Hát nem tudom akkor ettől hogy nem sül le a képed!
Hogy tudsz ilyen higgadt s nyugodt maradni?
Felém azt mutatnod, hogy nincs mitől tartani?
Én meg csak ülök csendben bután, tétlenül.
Végignézem amit csinálsz észrevétlenül.
Felfordul a gyomrom mikor rágondolok, mit teszel.
Őrjöngeni tudnék, de már csak éppen hogy létezem.
Még sosem kételkedtem, mindig megbíztam benned.
De most kétkedéssel fogadom minden egyes leheleted.
El akarok szaladni, de földbegyökerezett a lábam.
S annyira szeretlek csak tartom késedhez a hátam…
Összetörve ülök s már nem tudom mit gondolok.
Nem tudom elfogadni, hogy az egyetlen nem én vagyok!
Pár napja még újra s újra szerelmet vallottál.
De én már tudtam akkor is hogy az a lány köztünk áll.
Megszakadt a szívem, de nem tudlak elhagyni.
Nem vagyok rá képes, pedig így bele fogok halni.
De csak hagyom hogy folytogass álnok gazember.
Mert a szemedben még mindig látom irántam mit érzel.
Megpróbáltam mindent megadni, s Te azt mondod mindened megvan…
Akkor mi az amire ezek után mégis szükséged van?
Úgy érzem kitépted szívem, s most szanaszét taposod.
De mégis némán tűröm hogy tedd. Csak tűrök s hallgatok.
Hibásnak éreztem magam, hogy talán nem mindent kapsz meg tőlem.
De akkor mért mondod, hogy nem kell semmi csak hadd legyél velem?
Borzalmas, hogy úgy érzem, két emberrel élem az életet,
Az egyik a legcsodásabb férfi, a másik egy Szörnyeteg!
Talán eljön majd a nap, mikor megtudom a teljes igazságot.
Addig pedig ostobán, megalázva, néma csendben várok…