Minden vágyam immár kicsit félreteszem,
Csitulj el, oh, szívem, és vezessen eszem,
Maradj csendben kicsit, és csitulj már, te tűz,
Ez az út minket csak gaz kétségekbe űz.
Csendben maradok hát, s köszöntöm az éjszakát.
Jaj, eszem jól figyelj, nézd már a jeleket,
Amit szívünk akar, azt még úgysem lehet!
Dobogj csendesebben, dobogj csak magadnak,
Lehet még ideje tettnek és szavaknak!
Csendben maradok hát, s köszöntöm az éjszakát.
Dobogj magányos szív, szerelem mardosson,
Jön majd ezer vihar, de az ki ne oltson!
Eszem, vezesd szívem, szívem, vezesd eszem,
Mert ezen az úton még végig kell mennem!
Csendben maradok hát, s köszöntöm az éjszakát.
3 hozzászólás
Kedves Miki
Nagyon mély ez a versed.Valahogy ott bújkál a szenvedély, a vágy, ami elfojtva robbanásra vár!Valami nem egyszerű dolog iratta veled tán a versed.Nagyon tetszett.
Sokszor kell csendben maradnunk, pedig üvölteni lenne jó:)
Szeretettel:Kriszti
Egy viszonzatlan szerelem iratta a verset.
Elég összetett a dolog, mert a lánnyal én szakitottam, aztán kerestem meg fél év múlva hogy még mindig öt szeretem és lám, ismét összejöttünk.
Az tuti, hogy nem engedem el még egyszer.
Szóval igen, nem volt egyszerü a dolog!
Na de ennek viszont nagyon örülök! Ne is tedd! Legyetek nagyon boldogok.Akkor ezt éreztem a versedben.Ettől olyan nagyon mélyről jövő!