Azt hiszem elfogyott az idő,
dermedés ül a borongós reggelen,
csikorgatja fogát a fagy,
rám települ talmi félelem.
Az ősz mindig ezt hozza,
kétely húzza ócska bőröndjét,
nyár heve sminkjét lemossa,
foszlik az avítt redőnyléc.
Bújj a kályha mellé hamar,
gesztenyét pirít a melegség,
csókold hányavetin nyakam,
emlékről folyik a festék.
Vége van a csinnadratta nyárnak,
utolsót rúgja kacaja,
mindenhol vágják a fákat,
álmot dönt halomra moraja.
Örülni kéne talán míg lehet,
törődött rongyszőnyeg alatt
gyöngyre lel a rendrakás,
halkan őrli apróra fogam.