Csendjeinkben utolérnek a hajnalok,
álmokban százezerszer itt maradok.
S ballagunk messzi tájakon,
hol még a holnapok szìnezik életünk.
Halkan lépkedünk, mi csak lépkedünk.
Csendjeinkben utolérnek az éjjelek,
s kezedből kezem elengedem.
Csendjeink
By Alkonyi
4 hozzászólás
Szia Alkonyi! Látom Te is érzed: csendjeink veszélyesebbek tudnak lenn akár a bőgő hurikánnál! (Elég, ha csak Edward királya gondolok: "E. király angol király vágtat fakó lován, körötte ég földszint az ég a velszi tartomány és néma tartomány, stb. Áll néma csend; légy szárnya se bent,
Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik.”
Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma…
Hát igen, ilyen veszélyes lehet a csend! Jó persze ez egy más szituáció! Bár a szerelem harcmezején nem kevésbé veszélyes, mert, ahogy írod:Csendjeinkben utolérnek az éjjelek,
s kezedből kezem elengedem.
Filozofikus hangvételű vers, nekem tökre bejött!
Szeretettel üdvözöllek, s kívánom, ez a fajta lélekölő csend sose (vagy csak nagyon ritkán) érjen útól! -én
Mester ismét nagyon jól látod ezen témát a versemben.
Kellenek a csendek, persze van sok fajta csend.
A lélekölő csendek is elvirágzanak,mind megzavarják őket a zajok.
Tán ezért is szép ez az élet,mert bolondos 🙂
Örültem Neked 😊😇
Szeretettel: Alkonyi
Szia Alkonyi!
A mai korban – szerintem – eléggé nehéz kapcsolódni, kapcsolatban lenni. Még önmagunkat – gondolom én – se könnyű megtalálni, esetleg elviselni.
Az utolsó sor számomra nagyon titokzatos.
Írod:
"s kezedből kezem elengedem."
Nekem ez egy teljes odaadást jelent, hiszen így a tied vagyok, sőt, nincs már ego-viadal, eggyé váltunk.
Szeretettel: Szabolcs