Tombol a Nyár, perzsel az aranyló korong,
cserfán csivitel egy madár boldogan,
dalol a békéről, nyugalomról, csendről,
lelkéből száll az ima, mámorosan.
Virraszt a márványos rőt táj a zöld mellett,
visszafordul, víg gátat emel a Nap,
szél ruhátlanra vetkőzteti az erdőt,
tető felett úszik egy felleg darab.
Pépes pázsiton csont- színű virág bódít,
erdő szélén szeder is van még bokron,
szedek egy tállal, hiszen nagyon szeretem,
neked kutyatejből koszorút fonok.
2 hozzászólás
Kedves Zsuzsa!
Szeretem a természeti verseket, mert szépekről csak szépet lehet írni is.
Szépen csengő rímjeid, gondolataidat írtad le benne.
Nagyon jól csattan a végén:
"neked kutyatejből koszorút fonok."
Tetszik a versed, szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata! Hálás vagyok, hogy olvastál! Köszönöm kedves szavaid, a dícséretet! Napsugaras, szép napot kívánok! 🙂 Zsuzsa