belenyaltam a krémbe,
ezt a mama sose hagyta volna.
fiacskám, minden gyerekkéz koszos,
mondta és a kezemet a víz alá dugta.
a papa nem a tévét nézte, már nem is tudom mit
nézhetett, nem emlékszem, de ült a fotelben.
ha meglátott bennünket, csak mosolygott.
én meg a papa mindig csínyen törtük a fejünket,
a mama volt a célpont. könnyű megijeszteni,
de hát, ilyenek a nagymamák.
a tréfa nem gyerekdolog, a papa fütyült egyet,
a mama be is csoszogott, hallgattunk némán,
és ahogy kell, megvártuk, amíg az ajtóig ér,
és elé álltunk. hol a leves, szóltunk rá.
ő csak a szívéhez kapott. morgott egyet,
s vissza ment a konyhába.
mama már az ágyban fekszik.
a földön ülve rajzolom azóta is:
a papát, magamat és a mamát.
4 hozzászólás
Olyan édes-bús ez a vers. Alapvetően tetszik, csak formailag vagyok bizonytalan. Én is írok kisbetűzve, de akkor általában nem használok pontot. Itt simán lehetne rendes mondatokba foglalva, nagybetűs kezdéssel írni szerintem. De amúgy bejön.
Üdv,
Poppy
Először is köszi, másodszor: a kisbetűzés ebben a versben és a ciklus többi részében is (Papa-versek) a gyermeki hangot még jobban konstruálja ez az íráskép.
Üdv.
I
A vers maga kedves és könnyed tartalma tetszetős, és a fomája is szabad, modern fomaként elfogadható.
Azonban a mondatkezdések kisbetűjét én sem nem tudom megérteni, még az előzőekben adott magyarázat után sem. Szerintem is lerontja a vers értékét.
Üdvözlettl: Kata
Nem így jelent meg, megnyugtatlak titeket. 🙂
Csak ezt a formáját találtam a gépen. Nem hiszem, hogy ez nagy baj. 🙂
Maradjunk ennyiben. 🙂
Köszönöm a véleményt. 🙂