A nyári napsugarak megtörtek a vízen,
Fecskék szálltak alá, kilencen, vagy tízen.
A másodpercek gyorsan és hangosan teltek,
A madarak egyre egymásnak feleseltek.
De elfogyott a fecskék mondanivalója,
Amint megjelent mögöttük az előkelő gólya.
Belépdelt a vízbe, békákat keresett,
Választása kövér, nagy példányra esett.
Ügyesen elkapta, bendőjébe űzte,
A többi békát sorban az előzőhöz fűzte.
A fecskék csak ámultak, s a gólya szárnyat bontott,
Kecses volt a röpte, egy szárnycsapást sem rontott.
A napnyugta a határt vörösbe borította,
9-10 fecske aznap őszintén bevallotta,
A leggyönyörűbb állat a világon a gólya.
Csodálatuknak nincsen semmilyen elrontója.
8 hozzászólás
Kedves Bestia!
Igazán aranyos, kedves ez a vers! 🙂 Ebben a szürke, ködös időben (ami tud egy kicsit hangulatrontó lenni…) rámutatott arra, hogy bizony érdemes figyelni, mert vannak körülöttünk csodák… rajtunk múlik, hogy észrevesszük vagy sem 🙂
Örülök, hogy olvashattalak! 🙂
Szeretettel: barackvirág
Köszönöm barackvirág, örülök, hogy tetszett! 🙂
Szeretettel: Bestia
Kedves Bestia!
A gólyát én is mindig csodálom. Nem mindennapi, inkább olyan előkelő madárnak tartom.
Maga a látvány is csodálni-való, amikor valahol megjelenik, s egylábon állva nézi a tájat.
Tetszik a versed, szépen emlékeztél meg a gólya-madárról.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm kedves soraidat! 🙂
Szeretettel: Eszti 🙂
Nekem, mint állatvédőnek nagyon tetszett. Igazán kedves versike! Köszönöm!
Lelkem simogatta szép versed,
szeretettel olvastam: Zsuzsa
Meseszerű. A figyelmet jól felkelti és ébren tartja. Meglepett a béka tragikus vége.
Talán az emberi világra kell ezt vonatkoztatni? Vajon ki a góya, ki a béka, ki a fecske?
Egy jellegzetea tulajdonsàgot állít elénk. Az ember (a fecske) csodálja a nála hatalmasabbat (a gólyát),nem látva annak negatív természetét (békagyilkolását).
No de hát a természet rendje szerint való, hogy a gólya békát eszik….