Csurranva csöppen lábamhoz a csend,
jégkristály hűvösen hallgatag
sejtelmes suhanó kis patak,
de a milliárdnyi csillanó csepp
sebes sodrású folyóvá dagad,
míg végül, az égig törekvő
szürke sziklafalaknak perdül
amint néma vándorútján halad,
és a csönd hirtelen eszmélve,
nesztelenül csuklik a mélybe,
aztán a zöld bársony völgybe szalad.
Csönd
By Boszika
5 hozzászólás
Kedves Boszika!
Nagyszerűen eltaláltad a folyóval a hasonlatot. Még a víz csobbanását és a mély, hideg csend érzetét is vissza tudtad adni. Igazán jól sikerült vers, gratulálok! 🙂 Üdvözlettel: Szilvi
köszönöm Szilvi….:))
Nagyon szépek az alliterációk versedben. Picit talán több jelzőt használsz, ettől kicsit töménynek, nehézkesnek hat.
köszönöm Csaba.
Érdekes, hogy a csöndről mindenkinek más jut eszébe. A versedben szereplő csönd elindul, megy- mendegél, mint a mesében, kis pataktól nagy folyóba, majd sziklafalhoz, s a mélyből le a földre. Szép képekben mondod el e történetét.
Kellemes időtöltés volt olvasnom.
Nekem is fönn van még 2009 ben született szonettem, most tettem föl az ajánlóba. Én Csend-nek neveztem a versemet. Nekem a csendről egészen más jutott eszembe.
Szeretettel: Kata