Én csönd vagyok, – hallgatag.
Bennem nincs már zene, – lágy.
Magam vagyok, hontalan,
de egyedül lenni fáj.
Átölelnek síró csillagok,
s némán bámul a reszketeg hold.
A messzeségen át kutatom,
hová lettek a földi szívek?
Kihalt minden, s a nappal odavan…
5 hozzászólás
Kedves Eszter!
Versed a magány dala:(Szomorú.Remélem ez az életérzés a múlté!
Szeretettel.Kriszti
Szia Krisztina!
-Köszönöm, hogy olvastál!:) Ez a magány-dal mindig is meghatározó nálam, és verseimben is.:(
Szeretettel üdvözöllek: Móricz Eszter
Szép… nagyon szép… “aludni” is kész lennék tőled… grat!
Remélem azóta már zaj vagy! Gratulálok!
Az utolsó két sor valahogy "kilóg", de ezt leszámítva tetszik a versed.