Üres kézzel rajzolom
Féktelen élet csillagzatait,
Mely mint őrült hatalom
Elveszti hűtlen fattyait.
Nem tudom még, nem tudom…,
Hogy e szív, ami bennem ver, hova húz?
S a játékot, mit a lét játszik, unom!
Unom, mert magával von, s összezúz.
Háborog testemben az ifjú Llyr
S mint Keilti, megölném,
Mert téboly, amit az elme nem bír.
Baljóslatú átok, amit megtörnék.
Hogy higgyek, hogy reméljek!
Hisz képtelen vagyok tisztábban élni,
Képtelen vagyok arra, hogy beszéljek,
Vagy hogy képes legyek remélni.
Káosz minden, ami körül ölel
Sötét az ég, a szó és az ige.
Lassan hullik, múlik ősszel
A megfáradt levél, az anyaföldig!