Énekek, ti lélek fűszerei,
Sok ember kedv-szerei,
Álomvilág, s valóság, mit összefűztök,
Kedv-öröm, bú-bánat, a szívbe tűztök
Mindent, miért élni érdemes,
Népek történetét, véres,
De dicső harcokat,
A hosszú idők alatt elfeledett arcokat,
Az isteneket, kik alkottak benneteket,
Az életeket betöltő jókedvet.
Ahogy értek, úgy változtok,
De mindig igazságot szóltok,
A varázslat bennetek él,
Az ember csak általatok remél,
Az érzéseket és érzékeket
Ti ébresztitek, s ékeiteket
Oly vadul vágjátok lelkünkbe,
Mint favágó az övét az évgyűrűknek
Közepibe, de néha elfog a fájdalom,
Ha a világ zenéjét meghallom,
Mert ti alkotjátok azt,
Dicső, ősi mulattató énekek, a nyarat és a tavaszt.
Dalok
By Vándor
1 hozzászólás
"…néha elfog a fájdalom,
Ha a világ zenéjét meghallom…"
Nahát ez nagyon tetszik. Bár ha beleköthetek, lehet, jobb lenne a ritmika a "meghallom" helyett "hallgatom"-mal.
Ez a vers különösen sokat mond nekem. Szeretem a Zenét, valami mély, őszinte, gyermeki és mégis sokat megélt fájdalmas rajongással, és egy kicsit távolról, mert úgy érzem, sosem lehet igazán az enyém. A Zene mindent elmond, amit ember csak érezhet, és ez a vers ezt csillantja meg. Persze emiatt az elfogult rajongásom miatt semmi sem lehet elég szép, hogy méltó legyen ehhez a témához, egy kicsit úgy érzem, nem szárnyal eléggé, az az igazi nagy lendületes átélés hiányzik, de elég közel van hozzá, hogy azt mondjam, tulajdonképpen tetszik ez az írásod. Nem egy nagy dícséretet, de egy picit azért kapsz tőlem (sokra mész vele 😛 ).
üdv
Zsázsa
🙂