Pihen a talp, a köröm, a könyök,
a szekrényben elnyűtt életöltönyök.
Maga előtt görget az idő egy halom csontot,
csontvázakkal rak pontot
minden felvonás végére,
ásító szemű koponya a cégére.
A szerepek nyüzsögnek egymás sarkában,
börtön kemény markában
vergődve a lezárt, befejezhetetlen nemlétnek.
A deszkákra többé nem lépnek,
hiába könyörögnek újabb színpadot,
soha nem hagyják már el ezt a kínpadot.
A kulisszák illata árnyékként követ.
Hordtál már néhányszor sebzetten követ,
raktál belőle piramist, templomot,
gyűjtöttél lelkedbe gyémántot, lim-lomot.
Szorgos döghalált szültek a földek,
hol te öltél, hol téged öltek.
Mohón zabáltad a nyers krumplit félig fagyottan,
éltél puha fényben, és vacogtál magadra hagyottan.
Néha hajóztál a lét szelídebb vizein,
tengődtél a színek lágyabb ízein,
de a nyúlós, párás ködöt hiába kutattad,
mert a szemgolyód útközben valahol kiraktad.
Bolyongtál balgán, mint egy vak hajós,
aki nem másnak, csak magának adós.
A hajnali fényt esti szürkületben vártad,
magadat az ellentétek vasrácsai közé zártad.
Unottan turkáltad mit az idő kihányt,
nem pótolta semmi ott belül a hiányt.
Ha egyszer eljön a lét vasárnapja,
a megoldást mindenki ajándékba kapja.
Ne rettegj, hogy lényeged magadra hagy,
te a végtelen idő világpolgára vagy!
Pihen a talp, a köröm, a könyök,
a szekrényben csendes életöltönyök.
6 hozzászólás
A cím második felét nem értem, de a verset igen, és az tetszik. Már több versedet olvastam, ha talán nem is mindhez írtam véleményt, és nagyon tetszett mind, a stílus, a rím használat, és az összhatás is.
de most erről az alkotásról van szó. jó ahogy az eleje és a vége uyganaz, hogya rímek enynire egybe csengnek és mégis szabad a versforma…..
üdv
Én is olvasom a verseidet, eddig mind tetszett, ez is, bár egészen más. Jobban meg kellett rágni.
A helyes írása úgy hiszem, “Danse Macabre”, az viszont biztos, hogy vaj a haláltánc ismert műfajára gondolt.
Biztos az én hibám, de engem nagyon zavarnak a szépen egybecsengő rímek, noha az eredeti műfaj igenis kedvelte az egyszerű világos üzenetet, amit többek között a páros rímek is magukban hordoztak. Kérdésem az volna, hogy mennyire ismered a haláltánc műfaját, és mennyire akartál ragaszkodni vagy rugaszkodni tőle.
Igazad van, a kifejezés francia , és tényleg nem dance, hanem danse. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet. Alig több, mint két éve írok, így most ott tartok, hogy a műfaji korlátok nem nagyon érdekelnek. Lehet, hogy tudok majd fejlődni, és ennek az iránya fegyelmezettebb forma, áttételesebb megfogalmazás lesz, de még nem tartok itt. Most még hajlamos vagyok arra, hogy a gondolatot feláldozzam egy-egy csillogóbb rím kevéért. Tudom ezt a hibámat, de ebben irónia, önirónia, tapasztalatlanság, és jó adag rejtőzködés is van. A versben a reinkarnáció gondolata érdekelt, az élet és a halál szakadatlan egymásutánisága.
Önirónia, rejtőzködés. Nincs is evvel baj, nagyon jó kísérlet abban a témában, amit feszegetsz, nem is kérdés, hogy fejlődni tudsz-e. Fejlődni fogsz bizonyosan, nem is erről van szó. Arról van szó, hogy valóban beáldozol valamit egy másik dologért. Mert meg lehet ám tartani a rímet is, a gondolatot is, a lényeg az, hogy ne válaszd egyiket se, hanem építsd bele mindkettőt.
További kellemes alkotást.
Hűha, szerintem zseniálisak a rímek! Csak ámultam-bámultam. A vers gondolatvilága is nagyon tetszik, bár nem tudom, mi volt az eredeti gondolat, amit feláldoztál egy-egy rímért, ahogy mondod, de szerintem maradt így is elég rágni- meg emésztenivaló! 🙂
Sajnos a haláltánc műfaját nem ismerem… kis felvilágosítást tudtok adni?
Üdv
Zsázs