életre vagy kevés vagyok
beborít az ősz rám
hullnak a falevelek
és a messzi csillagok
csak kétségeim vannak
mindenben kételkedem
míg betakarnak
szelíd, jólelkű alkonyok
egyszeri vagyok és senki
és szeretnék olykor
felnevetni magamon
erős vadaknak
s szemesnek áll a világ
és én egyik sem vagyok
egy sóhaj leszek csak
hajnali csendben
suttogás egy
régi szerelemben
szőke mosoly az égen
szitakötő a tó fölött
a nyári éjben
s kemence
búbja ha hull a hó
akik szerettek
majd siratnak
lesznek akik csak elfelednek
ez lesz csak velem
az igazi dáridó
2 hozzászólás
Kedves István1
Tetszettek hasonlataid és különösen
ez :"egy sóhaj leszek csak
hajnali csendben….
Üd:sailor
Ui,BUÉK!
Kedves István!
Leginkább ez a metafora tetszik: "s kemence
búbja, ha hull a hó
Üdv: Kati