De a Költő csak mosolyog tovább…

Mert vannak a Költők!
A Költők, kik nem értik:

Miért lesznek öngyilkosok az öngyilkosok?
S a költők, kik olykor olyan boldogok,
Hogy magától szárnyra kél a toll,
S a tinta nem szelídítve,
De vadul rohanva fonja be mintáival a lapot
nem értik…
És kiált a költő: Boldog vagyok!
S a tinta táncol a papíron,
Hiába nem mond semmit,
Hisz a Költő boldog,
S lazára engedve ujjait
A toll magától szalad,
S füstöl a lap talpa alatt,
Szinte véget sem ér a folyam…
El nem apad,
De a költőnek jobb dolga is akad,
S a minta véget ér, s a Költő ahhoz most visszatér.