De szeretnék kéz a kézben,
andalogva járni;
gömbakácok árnya alatt
Zsuzsikámra várni.
Hozzá bújni, megpihenni
hűvös kisszobában;
oltalmára bízni magam
a rekkenő nyárban.
De szeretném újra látni
csábos pillantását,
ajkaimmal csillapítva
csókra éhes száját.
De szeretném, de szeretném…
Csak egy pillantásra!
Nem vetném a szemem soha,
soha senki másra.
2 hozzászólás
Petőfis. 🙂 Ez jutott eszembe először. Aranyos, népies, ügyes.
Üdv,
Poppy
Igen, ez ő lenne… 🙂 Kedves Poppy, köszönöm, hogy nálam jártál!