Apró szobában csendben áll
Kopott szekrény asztal és pohár
S az ágyon lázasan zihál
Összefonódva fiú és leány
Mohó ajkuk kéjes boldoggá torzul
S lelkükből az öröm sikongva kicsordul
És míg leng a színes pára
Apró csókok hullnak egymásra
Majd simogatón elülnek ölelő karok
Fel-feltörnek még megkésett sóhajok
S míg e becéző furcsa zaj neszez
Boldog verejték illata permetez
De túl a csorgó boldogságon
Szobán és a nyirkos ágyon
Az örökké Téged fogadáson
És leendő elváláson
A fülledt csendben benn
Két szív közömbösen magányosan ver
2 hozzászólás
szia!
Szépen indítod és szépen fejezed be a verset. Melankolikus hangulata ellenére valami szép emléket idéző hangulatba vitt. Szép vers, tetszett!
Szeretettel üdv:hova
Kedves Hova !
Köszönöm, hogy nálam jártál és tetszett amit olvastál.
Üdvözlettel, Zsenál