Elfeledett szerelem valahol lenyugodva a porban…
Száll tova, messze a kép; élve temetve a mát.
Két szemedet csak a képzeletem fedi fel. Fala átkoz…
Dobban a szívtelen út, bontva a múlt fonalát.
Disztichon a múltból
By BraunelBy BraunelBy Braunel
5 hozzászólás
Az időmértékes örök kedvencem marad.
nagyon szép a versed
gratulálok
Szeretem én is a disztichont… ráadásul ez a ritmus nagyon illik a versed témájához. Tetszik nagyon!
Köszönöm, hogy olvastatok…
Kedves Branuel!
Nem tudok disztichonban írni, de szeretem olvasni. Gratulálok!
Ági
Kedves Braunel !
Nagyon jó vers, néhány mondat az egész, de áthatóan mindent elmond az akkori (a versíráskori) érzelmi világodról és arról az élethelyzetről, amit akkor átélhettél. Nekem tetszett! Üdvözlettel: Szilvi