Dunánál – Ahogyan én látlak, ahogyan csodállak

1.
Csak nézlek, elnézlek, amint hömpölyögsz
egyszer szelíd, máskor megzabolázott
vad szenvedéllyel csókolsz éltes hölgy
bünteted, aki bántott, megalázott.

Bámulom, csodálom fodron a gyöngyöt
napfénye ajkadon cikázik, ragyog…
de, jaj ha mosolyod lefagy, és dünnyögsz
nemzetek folyama hallatod morajod.

Szelíden kedvellek, szelídnek szeretlek
ringass el, altass el, lágyan a karodban
ölelj magadhoz, hadd legyek kedvesed.

Éreztesd csak velem, milyen a szerelem
édes mámorban egymásba olvadtan
Fekete-erdőből, Fekete-tengerben.

2.
Fekete-erdőből, Fekete-tengerben
évezredes utak; számtalan kaland
két kis patakocska, Brigach és a Breg
Donaueschingennél összeszalad.

Többé már nem vagy ér, kitágul a tered
csitriként ficánkolsz, pajkosan kacagsz
ahogyan megnyúlsz, egyre jobban éledsz
sok hódolója van az ifjú lánynak.

Északtól délig lesik kegyeidet
városok Rotterdamtól Suliánig
mikor jóságos vagy, áldott a neved

Amikor gonosszá válsz, átkozott leszel.
Kőszikla sem akadály? Minden megunt, avitt?
Soha nem alkuszol, gátat nem tűrsz meg.

3.
Soha nem alkuszol, gátat nem tűrsz meg
Mit neked: Inn, Morva, Dráva, Vág
túlnősz az idősebb testvéreiden…
magadba szippantod. Ej, nehogy megbánd!

Szakaszosan fejlődsz, időd rengeteg
évezredek eltűntek, te csalfa lány
a kor nem véníti „felsőtestedet”
virgoncan morzsolod a kősziklát.

Lábad nyomát hagyod merész mészkövön
elszántan vándorolsz, mélyíted medred
tájról tájra lépkedsz, szállítod a löszt.

Pliocén végén célod a Kisalföld
észak-dél helyett, irány nyugat-kelet
így törtetsz tovább, nem számít a göröngy.

4.
Így törtetsz tovább, nem számít a göröngy
kéjesen kanyarogsz zugos utakon
látványban nincs hiány, miénk az öröm
fenséges Visegrád, bájos Esztergom.

Buda és Pest; ez most már élmény a köbön
…jöttek Rómából, még mielőtt a hunok
továbbálltak, de maradt kő a kövön…
Én csodám! Egyetlen Danubiusom!

Hódítasz, elbűvölsz, tested végtelen
meghágsz hegyeket, építesz „vasból kaput”
csak nyúlsz, és nyúlsz, egyre szélesedsz.

Szorosokon át tüzeled „altested”
Elágazol, megágyazol, összefutsz.
Deltáddal megtérsz, mártózol sós vízben.

5.
Deltáddal megtérsz, mártózol sós vízben.
Vaskapun Baross átírt szabályokat
édes vizeden hajókat így ringatsz
medredben „jó falat”, halat nevelgetsz.

Folyama népeknek, éke nemzetnek
testeddel szétválasztasz országokat
hidak sorakoznak, szépen ívelnek
összekötik, vonzzák jobb és bal partodat.

Hullámod csendes, éltet most ez a csönd
betörtek lasszóval, megerőszakoltak…
nem volt ez mindig így – ezen eltűnődöm.

Töprengek múltadon és a jövődön;
büntettél, mert elhitted – megbántottak
Báró Wesselényi veled nem flörtölt.

6.
Báró Wesselényi veled nem flörtölt.
Nézd a csónakot! Túlélőkért kutat.
Jól érzed magad a tetemek között?
Miért engeded nagyravágyásodat?

Embert s állatot halálra gyötörsz
háztetőkön a kezek árván nyújtóznak.
Nemzetünk folyama; néped könyörög.
Erődet csillapítsd! Hagyd a házakat!

Európa ázik, miért nincs kegyelem?
megvadult tajték falja a partokat
emberek jajgatnak, házak összedőlnek.

Nem látod? Elvérzik csodaszép Buda, Pest
fákat is elrabolsz, állatok vinnyognak.
Méltósággal mutass könyörületet!

7.
Méltósággal mutass könyörületet!
Óriássá nőttél, nemzetek felett állsz
szánd meg országunk, ha ellened vétett
hisz’ tudod, szentdolog a megbocsátás.

Mindig lesznek bűnök, jönnek vétkesek
Szórnak rád szitkot, kárhozást, átkozást
megint megorrolsz, elfogy a türelmed
majd újra morzsolják érted a hozsannát.

Rózsafüzéren hívők a sok gyöngyöt
ha már más kárának örül a magyar
miért is legszebb öröm a káröröm?

Átok visszaszáll, gyűlölet füstölög
Széchenyi szenved, forog a sírjában.
Az oroszlánok lábán a lánc csörög.

8.
Az oroszlánok lábán a lánc csörög
Emlékszel? Négyszáz éve még nem állt ott.
Megdermedt fodrok, a jég összefüggött.
Éljen Hunyadi Mátyás! Megkoronázott.

Az ifjú király, ki alig tizenöt
Törökverő János fia – hódított
Fekete seregével megütközött…
…titánná dagadt magyar birodalom.

Az a hír járta, szerette a népet
igazságát osztotta álruhában
fát pakolt, és rönkjébe nevet vésett.

Meghalt Mátyás, igazságunk odalett
három volt belőle, dicső magyaroknak.
Nemzetünk legendája megszületett.

9.
Nemzetünk legendája megszületett.
Lesz még ennek böjtje, már akkor tudtad.
Talán rosszallóan csóváltad fejed?
Vagy esetleg struccként homokba dugtad?

Elbukott e nép, nem egyszer nem kétszer
könnyeztél- e értünk, vagy nyeltél nagyokat?
Figyelmeztettél minket épp elégszer,
„felül a gálya”, azért az úr a hab!

Kossuth Lajos konföderációt álmodott.
Összefogja; Közép-Európa népét…..
akkortájt a magyaroké volt Pozsony.

De jött a megátalkodott Trianon,
elcsatolták hazánk szép területét…
Jobbodon, balodon kettészelt Komárom.

10.
Jobbodon, balodon kettészelt Komárom.
Mária Valéria híd – vesztegzár….
…nem fogja kezét Párkány és Esztergom
huszadik század rémtette kínhalál.

Zsidók száza áll vacogva partodon
a szél cibálja Árpádnak zászlóját
süvít acélgolyó, csobban az átok
hallgatod, hallhatom; jaj szavát.

Iszonyú tél, vöröslően zajló jég.
S te most résen vagy, nyújtod a kezed,
visszaadod egynek az életét.

Neked van szíved, áldozattá lettél
így mutatsz irgalmat, könyörületet.
Nagyságoddal művészeket ihlettél.

11.
Nagyságoddal művészeket ihlettél.
medredbe ne munkálkodjék az ármány
nemzeteknek hirdethetsz megbékélést
Összeér ér már Esztergom és Párkány.

Szelídítettek és megszelídültél
„Sirilla bátran úszik; jég jéghátán”
Ifj. Johann Straussnak – szemed mélykék
Kottába írta gyönyörű dallamát.

Egy, kettő, egy, kettő lágy hullámodon
Kék Duna keringő, csípő szépen ring
Bécsben, Budapesten operabálon

Hosszú fehér ruha száz ifjú lányon,
a táncmester egykéthá, egykéthát int.
a bálozó Strauss zenére táncol.

12.
A bálozó Strauss zenére táncol.
Alkotók és művek jutnak eszembe
Jókai, Magris, Jancsó, Arany János
a dunai hajósról Jules Verne.

Balládával Arany – hidat avatott
Vaskapun át terül senki szigete
Jókai Aranyembere sziklákon
mutatványozott; Noémi kedvese.

Borus Demetert fürkészte Dragos
Fekete-erdőtől Fekete-tengerig
elszánt kopóként nyomába loholt.

Bandavezérnek titulálta Ladkot,
útitársként megosztja a kabint…
Verne vetíti a szabadságharcost.

13.
Verne vetíti a szabadságharcost.
Múlnak századok, születnek új csodák.
Örökidők költői, irodalmárok
filmrendezők megtöltik a kopiát.

Népek hős folyama mutatod arcod
nap mint nap megihletsz törpét, óriást
fogadsz megkeseredett öngyilkost
visszhangzod a gyászos szívek dallamát.

Mosdatsz gyönyört, vadmámorodban a kéjt.
Szállítasz hullát, hajóvontákon árút
luxushajókon turistát jó pénzért.

Vizedben őrzöd az első csők ízét
rakodópartodon költő állt némán
József Attilának úszik a dinnyehéj.

14.
József Attilának úszik a dinnyehéj.
Lecsukom szemem, pereg a filmkocka…
írok, és írok, pedig ez nem erény
fonom soraim szonettkoszorúba.

Elfogy ötletem, megbomlik az elmém
majd lesétálok füvényes partodra
fodrodra hímezz bársonyos szemfödélt
akkor ott megkérlek, fogadj magadba!

Vad szenvedéllyel édes hölgy, te csókolj!
Ne vess meg, ne vess ki, tűrd meg testemet!
Ringass el, dúdolj altatódallamot!

Arcomra simítsd kedvesen mosolyod
mártózzunk sós vízben, Fekete-tengerben.
Nézlek, érezlek, fenséged csodálom.

15.
Csak nézlek, elnézlek, amint hömpölyögsz.
Fekete-erdőből, Fekete-tengerben.
Így törtetsz tovább, nem számít a göröngy
Deltáddal megtérsz, mártózol sós vízben.

Báró Wesselényi veled nem flörtölt.
Méltósággal mutass könyörületet!
Az oroszlánok lábán a lánc csörög.
Nemzetünk legendája megszületett.

Jobbodon, balodon kettészelt Komárom.
Nagyságoddal művészeket ihlettél.
A bálozó – Strauss zenére táncol.

Verne vetíti a szabadságharcost.
József Attilának úszik a dinnyehéj.
Nézlek, érezlek, fenséged csodálom.