Lennék Prometheus ki a rögökből
éledő meztelen embert megsajnálva
skarlátvörös lángokat lop a tűzből
s Olimpos isteneit kijátszva
meleget s fényt hoz a földnek
vállalva az éj sikoltását fájdalmában
mikor testébe mar körme a keselyűnek
Istenek kegyéből
holnapot teremt nekem
a hasadó hajnal
de fáradok
ezredévek örökségét cipelem
bűnét mindenkinek s már nem örülök
az ébredő hajnaloknak ha tehetném
Kharon mellé ülnék s eleveznék
a Sztüx labirintus alagútjain
vetve egy obolost a révésznek
száz éves bolyongásra ne ítéljenek
pihenni vágyom
– engedjetek !
3 hozzászólás
Szép, tartalmas vers ez is kedves Imre, melyben úgy érzed magad, mint a láncravert Prometheus!
Engedd el.
Szeretettel gratulálok: Ica
Szia ermi-enigma!
Engem is megérintett Prometheus sorsa, még tinédzser koromban írtam egy verset, de csak az első sora maradt meg.
Mint leláncolt Prometheus teste
úgy vonaglik vérző szíve
s könnyek árja hull arcára.
Még jó, hogy nem maradt meg, mert azt is feltettem volna, a … tudod hova? 🙂
Szerinted tudta, mi lesz a következménye tettének?
Egyszer a békési Torony rádióban ismertették az egész Prométheus történet filozófiai és mitológiai összefüggéseit. Hogy miért is érte meg mégis ellopnia a tüzet, mikor, már elektromos világítás van, a világon legtöbb helyen. Már nem petróleum lámpánál olvasunk. stb. Kár hogy nem magnó a fejem, mert nagyon tetszetős volt, az is!
De, jól írod, tény, hogy belefáradunk mi is, emberek, a nagy görgetésbe, aminek tudjuk, mindig ugyanaz a vége.
Pihenhetsz majd eleget! Görgess még egy kicsit! Nagy Prometheus!
Köszönjük!
Szeretettel:
Ildikó
Kedves Imre!
Momdanám, jajj ne vedd magadra!
Bűn köntösét, fáradt testnek fátylát!
Az a tűz lobog, izz ott magasra
mélyen. Tisztít, mozgat, s nem a lámpásba
lett csak drágán orozva
Lüktet szívedben, karodban,
s mindben, aki él.
Hagyd egyenlőre munka nélkül a révészt gondolázni.
S ragyogjon tapasztalt szemedben a Játék. Sok poggyászid
Dobd csak el a Stüx partján túl egy hajításnyit!
Tetszett a vers, bizony átérezni, a terheid.
De oly drága kincs a perc, s az a sok tudás, mit hordozol kitudja hány csodát szülég némely hajnalon!
Bizony lopnék mécset én is, vagy ívfényű tiszta nektárt.
Minden nap új kaland!
Lehet nem ez volt a lényeg, de hajnal négy óta szorgoskodom, ha nem olvasom pont ezt a pár sort, talán merném magam fáradtnak gondolni.
Örömmel olvastalak, jó dplgot indìtottál el bennem a szavaiddal.
Köszönöm!